A Blogom
A Blogom
Szilveszter Zürichben
A We Will Rock You után még nem volt vége a napnak. Egy itt élő magyar sráchoz csapódtunk, és velük mentünk este Szilveszterezni. Mivel nem ismertük az itteni szokásokat, ezért gondoltuk így jobb lesz.
Meg is érkeztek, és elgyalogoltunk a főpályaudvartól a folyópartig, ahol az éjfél előtti visszaszámlálás előtt értünk oda. Egy-két fotót elsütöttünk, majd a tömeg hangosan számlálta vissza a másodperceket éjfélig. Itt-ott egy-egy kézi tüzijáték is eldurrant, percenként olyan 5-6 db. A part tele volt emberekkel, volt aki már előkészült és jó mámoros hangulatban várta az éjfélt, de majdnem minden kézben ott volt a pezsgő és a pezsgőspohát. A visszaszámlálás után Boldog Új Évet Kívántunk sorstársainknak, akikkel közösen esszük a száműzetés kenyerét, majd megkínáltak minket pezsgővel. No igen, jó, ha valakinél van. :)
Utána rohanás le a Zürisee-hez, ahol már jó nagy tömeg tolongott a QuaiBrücké-n, ahonnét jól lehet(ett volna) látni a tüzijátékot.
Mi épp a tömeg közepében voltunk, ami nem mondható túlságosan ideális helynek, de egészen a végéig bíztunk vezetőnkben, hogy esetleg jó helyre sikerül jutnunk. Mindenesetre azért láttunk valamit, de ez a tömeg valahogy a budapesti tüzijátékokra emlékeztetett.
A tüzijáték 0:20-kor kezdődött, és 0:40-re lett vége. A koreográfia a következő volt: egy langyos kezdés után egy kisebb visszaesés, ez kitartva jó sokáig, majd a végére egy igen hangos befejezés.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bemutassam az általam készített videot az eseményről:
2008. január 1.
A videot az iMovie 08-al szerkesztgettem meg. Eredetileg azért töltöttem be a videot a szerkesztőprogramba, mert a jobb oldalon látható oszlopot ki akartam belőle hagyni. Sajnos a kísérletezések azt mutatták, hogy akkor nagyon lecsökkenne az értékes képméret, ezért inkább benn hagytam, és inkább összefűztem a felvett részeket egy videoba, meg adtam neki címet, meg ilyesmi. Nagyon jól használható program, ajánlom mindenkinek, és a YouTube-ra is egy gombnyomással tud publikálni! Pl. ami tetszik, hogy nem tárolja le a kész filmet, így nem foglal kétszer annyi helyet egy video (alapanyag videok és a kész film). Persze amikor feltöltöm a YouTube-ra, akkor legyártja a filmet, de csak átmenetileg.
Na de visszatérve a tüzijátékra, már csak egy érdekesség: itt szilveszterkor meghosszabbítják a tömegközlekedést reggel 4-ig (plusz vannak normál éjszakai buszok is, de azok általában nem olyan sűrűn járnak). Ez a meghosszabbítás nagyon jó dolog, mert Zürichben amúgy sem dívik a kocsikázás, nagyon sokan közlekednek tömegközlekedéssel. Viszont van egy trükkje az egésznek, ami miatt tetszik ez a dolog: itt semilyen bérlet nem érvényes éjjel 1 és 5 közt, hanem kell venned egy 5 CHF-es éjszakai jegyet! Ez nem csak Szilveszterkor van így, hanem mindíg, de itt ez különösen jó biznisz, mert valószínűleg rekordbevételt jelent a cégnek. (Nem, itt nem dívik lógni a villamoson.) Viszont ebből a bevételből legalább probléma nélkül ki tudják majd fizetni a villamosvezetők szilveszteri bónuszát, és így nincs zúgolódás sem a szakszervezet felé. Mindenki jól jár! Naggyon ügyes!
Boldog Új Évet mindenkinek!
© 2008 Szabó Balázs - Kapcsolat - Visszajelzést szívesen fogadok!
Minden jog fenntartva.